Közel hozzád Book Reviews

AUTHOR
Kristen Proby
SCORE
0
TOTAL RATINGS
34

Közel hozzád by Kristen Proby Book Summary

Öt elválaszthatatlan barátnő fog össze, hogy létrehozzanak egy remek éttermet, amely rövid idő alatt Portland egyik legfelkapottabb helyévé válik. A Csábítás azonban nemcsak egy menő étterem, hanem a lányok szerencsehozó kabalája is. Először Addie találja meg élete párját, most pedig, úgy tűnik, Camire talál rá a szerelem.
Landon Palazzo mindig is dögös pasi volt. Amikor az érettségi után búcsú nélkül ment el, hogy pilóta legyen a haditengerészetnél, Cami úgy érezte, megszakad a szíve. Tizenkét év telt el azóta, ő mégsem tudta elfelejteni. Pedig tényleg mindent megpróbált, hogy sikerüljön: randizgatott, felhalmozott egy egész gardróbnyi magassarkút, segített sikerre vinni az éttermet, még egy kóbor macskát is befogadott, de semmi sem tudta betölteni az űrt, amelyet az első szerelme hagyott maga után.
Miután Landonnak egy légi baleset miatt le kell szerelnie, visszatér Portlandbe, és az apja építőipari cégénél kezd dolgozni. Micsoda kellemes véletlen, hogy a Csábítás bővítési munkálatait éppen a „kis” Cami LaRue irányítja, aki már kamaszkorában is megmozgatta a fantáziáját! Landon eleinte próbál ellenállni a szexi, szőke szépségnek, de be kell látnia, hogy menthetetlenül belezúgott. Aztán történik valami, ami mindkettejüket arra készteti, hogy átértékeljék a múltat, a jelent, sőt talán a jövőt is…

👋 Do you love Közel hozzád books? Please share your friends!

share facebook whatsapp twitter pinterest telegram email
Book Name Közel hozzád
Genre Romance
Published
Language English
E-Book Size 914.88 KB

Közel hozzád (Kristen Proby) Book Reviews 2024

💸 Want to send money abroad for free?

We transfer money over €4 billion every month. We enable individual and business accounts to save 4 million Euros on bank transfer fees. Want to send free money abroad or transfer money abroad for free? Free international money transfer!

💰 A universe of opportunities: Payoneer

Did you know that you can earn 25 USD from our site just by registering? Get $25 for free by joining Payoneer!

Please wait! Közel hozzád book comments loading...

Kristen Proby - Közel hozzád Discussions & Comments

Have you read this book yet? What do you think about Közel hozzád by Kristen Proby book? Ask the bookpedia.co community a question about Közel hozzád!

Közel hozzád E-book (PDF, PUB, KINDLE) Download

Közel hozzád ebook kozel-hozzad (914.88 KB) download new links will be update!

Közel hozzád Similar Books

Book Name Score Reviews Price
Allegiant 4/5 8,143 $9.99
If I Break 4.5/5 3,914 Free
Twenty-Eight and a Half Wishes 4.5/5 7,623 $6.99
Bridesmaid Lotto 4/5 5,408 Free
Crazy Love 4/5 4,069 Free

Enhance sleep, vision, cognition, flexibility, energy, long-range health and more. Performance Lab CORE Formulas support all aspects of human performance, across all walks of life. Boosts work performance and productivity with nootropics for focus, multitasking under stress, creative problem-solving and more.

Other Books from Kristen Proby
Book Name Score Reviews Price
Amore in cucina 0/5 0 $5.99
Easy Love - Seinem Charme verfallen 0/5 0 $13.99
Blush for Me 4.5/5 169 $1.99
The Beauty of Us 4.5/5 150 $13.99
Amor Perfeito 0/5 0 $3.99

Summary of Közel hozzád by Kristen Proby

The Közel hozzád book written by Kristen Proby was published on 19 August 2020, Wednesday in the Romance category. A total of 34 readers of the book gave the book 0 points out of 5.

Free Romance Books
Book Name Author Price
Rogue Alpha Kimber White Free
Just Me Lexy Timms Free
His Wicked Games Ember Casey Free
At Any Price Brenna Aubrey Free
A Cry in the Dark Denise Grover Swank Free

Coinbase is the world's most trusted place to buy and sell cryptocurrency. Open an account today, and if you buy or sell $100 or more of crypto, you'll receive $10 worth of free Bitcoin!

Paid Romance Books
Book Name Author Price
Heir of Fire Sarah J. Maas $14.99
Forever Blue Suzanne Brockmann $0.99
A Little Complicated Kelsie Rae $5.99
People We Meet on Vacation Emily Henry $9.99
The Viscount Who Loved Me Julia Quinn $7.99

Jasper is the generative AI platform for business that helps your team create content tailored for your brand 10X faster, wherever you work online.