Tábortűz Book Reviews

AUTHOR
Krysten Ritter
SCORE
0
TOTAL RATINGS
2

Tábortűz by Krysten Ritter Book Summary

Abby Williams, a környezetvédelmi jogász a szülővárosában üzemelő Optimal nevű cég mocskos ügyei­nek próbál utána­járni. Gyanús megbetegedések, fejlődési rendellenességgel született gyerekek, a termés és az állatállomány csökkenése mind-mind arra utaló jelek, hogy a kisváros határában létesített víztározó minőségével súlyos bajok vannak
Miközben Abbynek meg kell küzdeni a városka Optimal által így vagy úgy megvásárolt vezetőivel, saját múltjának sötét árnyaival is szembe kell néznie. Gimnazista éveinek egyszerre gyűlölt és rajongásig szeretett barátnője, az extravaganciájáról híres Kaycee eltűnése nem hagyja nyugodni. A múltból előtűnő egykori félelmei és megaláztatásai már-már tébolyult összeesküvés-elméletek örvényébe taszítják Abbyt, és az utolsó pillanatig kétséges marad, hogy sikerül-e megőriznie a józan eszét. Az ezúttal regény­íróként bemutatkozó sorozatszínész, Krysten Ritter krimije a környezet védelméért folytatott harc csataterére és a lelket fogva tartó titkok kilátástalan labirintusába vezeti az olvasót.

👋 Do you love Tábortűz books? Please share your friends!

share facebook whatsapp twitter pinterest telegram email
Book Name Tábortűz
Genre Mysteries & Thrillers
Published
Language English
E-Book Size 1.36 MB

Tábortűz (Krysten Ritter) Book Reviews 2024

💸 Want to send money abroad for free?

We transfer money over €4 billion every month. We enable individual and business accounts to save 4 million Euros on bank transfer fees. Want to send free money abroad or transfer money abroad for free? Free international money transfer!

💰 A universe of opportunities: Payoneer

Did you know that you can earn 25 USD from our site just by registering? Get $25 for free by joining Payoneer!

Please wait! Tábortűz book comments loading...

Krysten Ritter - Tábortűz Discussions & Comments

Have you read this book yet? What do you think about Tábortűz by Krysten Ritter book? Ask the bookpedia.co community a question about Tábortűz!

Tábortűz E-book (PDF, PUB, KINDLE) Download

Tábortűz ebook tábortűz (1.36 MB) download new links will be update!

Tábortűz Similar Books

Book Name Score Reviews Price
A Christmas Carol 4.5/5 1,032 Free
Gone 4/5 2,077 Free
Identity 4/5 1,498 Free
Deadly Stillwater 4.5/5 3,162 Free
The Keeping 4.5/5 10,640 $3.99

Enhance sleep, vision, cognition, flexibility, energy, long-range health and more. Performance Lab CORE Formulas support all aspects of human performance, across all walks of life. Boosts work performance and productivity with nootropics for focus, multitasking under stress, creative problem-solving and more.

Other Books from Krysten Ritter
Book Name Score Reviews Price
Bonfire 4/5 110 $7.99

Summary of Tábortűz by Krysten Ritter

The Tábortűz book written by Krysten Ritter was published on 18 April 2018, Wednesday in the Mysteries & Thrillers category. A total of 2 readers of the book gave the book 0 points out of 5.

Free Mysteries & Thrillers Books
Book Name Author Price
Dark Secrets W.L. Knightly Free
Severance Anonymous Free
Lost Creed Alex Kava Free
Innocence Taken - Pray He Kills You Quickly Victoria M. Patton Free
The Lodger Marie Belloc Lowndes Free

Coinbase is the world's most trusted place to buy and sell cryptocurrency. Open an account today, and if you buy or sell $100 or more of crypto, you'll receive $10 worth of free Bitcoin!

Paid Mysteries & Thrillers Books
Book Name Author Price
Crosshairs James Patterson & James O. Born $14.99
Everybody Knows Jordan Harper $14.99
Red Sky Mourning Jack Carr $14.99
Manner of Death Robin Cook $14.99
The Running Grave Robert Galbraith $15.99

Jasper is the generative AI platform for business that helps your team create content tailored for your brand 10X faster, wherever you work online.